Fogyókúra 90 nap alatt (4 napos diéta)
![]() |
E fogyókúra célja, hogy a felesleges kilók
leadása mellett megváltoztassa a szervezet metabolizmusát, amivel
garantálja, hogy a leadott kilók nem jönnek vissza. A fogyókúra
90 napig tart, ez idő alatt 18-25 kg-ot lehet lefogyni. Ha kevesebb
kilót kell leadni, akkor a diétát abba lehet hagyni, de változás
nem jön létre a metabolizmusban. |
A diéta lényege a szétválasztás. Ez azt jelenti, hogy a gyomorba mindig egyféle táplálék jut, amit így könnyen lebont. A diéta a protein nappal kezdődik, ezt követi a keményítőnap, szénhidrátnap és gyümölcsnap, majd ismét a fehérjenap következik, így követi egymást a 4 nap sorban, 90 napon át.
A NAPOK SORRENDJÉT NEM SZABAD MEGVÁLTOZTATNI!
A reggeli ugyanaz, mind a 90 nap alatt azaz: gyümölcs
- minden nap egy párat kell enni: 2 alma, körte, barack, stb.vagy egy marék apró gyümölcs.
- esetleg 100 %-os, cukor hozzáadása nélkül készített gyümölcslé.
- Gyümölcs a délelőtt folyamán is fogyasztható, ebéd előtt 1 órával azonban már nem. (A banán is gyümölcs, tehát ez is ehető.)
1.nap - Protein nap
Ebéd:
Főtt vagy sült hús, hal, tojás, sajt, valamint joghurt, kefir, túró (20 dkg összesen)
Ehhez bármilyen nyers salátát fogyaszthatunk, korlátlan mennyiségben.
1 szelet kenyér is fogyasztható (bár elhagyásával eredményesebb a diéta).
Ebéd után 2 dl tészta nélküli levest kell inni. (Vannak, akik elhagyják, a diéta így is működik!)
Tejet, sajtot csak ezen a napon lehet enni.
További Protein-napos receptekVacsora:
Ugyanazt csak leves nélkül
Arra kell ügyelni, ha ebédre hús volt vagy tojás, akkor ugyanazt kell enni vacsorára.2. Nap - Keményítő nap
Ebéd:
Bármilyen zöldségféle (bab, borsó, zöldbab, lencse, sárgarépa, burgonya ), kötelezően főzve! Keményítő a rizs is.
Ételízesítő, só, ketchup, főtt paradicsom használható.
Nyers salátát is ehetünk korlátlan mennyiségben, valamint 1 szelet kenyeret (elhagyásával eredményesebb a diéta)
További Keményítőnapos receptekVacsora:
ugyanaz mint ebédkor, csak kisebb mennyiségben (egy mélytányér fele) vagyis bármilyen zöldségféle főzve, sütve, párolva, saláta3. Nap - Szénhidrát nap
Ebéd:
Főtt tészta fűszerezve. Pizza ketchuppal, spagetti szósszal, v. bármilyen sós sütemény (egy adag pizzának megfelelően) izesítésként paradicsomszósz vagy kevés zöldség használható.
További Szénhidrátnapos receptekVacsora:
-Két kisebb szelet torta, vagy 2-3 db. apró kalács, vagy
- 3 gombóc fagyi és kötelezően 1 szelet főzőcsoki
(Aki nem kívánja az édes ízeket, ehet sós süteményt is )4. Nap - Gyümölcsnap
Ebéd:
Kívánság szerint mindenfajta gyümölcs keveréke, korlátlan mennyiségbenVacsora:
U.a. mint az ebéd
Egyéb tudnivalók:
- A diéta befejezése után normálisan ehetünk, azzal a feltétellel, hogy a reggeli csak gyümölcs lehet még 90 napig, vagyis délig nem eszük mást. Ha ebben a 90 napban még 3 kg-ot lead, ez azt jelenti, változás történt a metabolizmusában. Ha nincs súlyleadás, a diétát meg kell ismételni. Ha még további kilókat akar leadni, akkor 3 hónap szünet után kell folytatni a diétát.
- Kicsit komplikáltnak hathat a diéta, de nem az!
- Az étrendben semmit sem szabad átugorni, mert minden élelmiszernek megvan a maga feladata, és a szervezet nem lehet meg nélkülük.
- Nem szokás, hogy reggelire gyümölcsöt együnk, de ebből a szervezet először az integrált cukrot használja fel, amely az idegrendszert táplálja.
- A csokoládé meggátolja a diétázásnál olykor fellépő allergiát.
- Azok, akik magas vérnyomástól szenvednek, pár hét diéta után akár el is hagyhatják a gyógyszerüket, természetesen orvosi ellenőrzés mellett! (abban az esetben ha legalább 15 kg-ot fogytak)
- A diéta alatt igyunk sok folyadékot (elsősorban vizet és gyógyteát). A sok folyadék segít kimosni a szervezetből a lebomló felesleget.
- A fogyás mértéke függ a súlyfeleslegtől. Ez azt jelenti, hogy akinek nagyon sok a súlyfeleslege, gyorsabban és többet fogy, mint akinek kevés.
- Az egész fogyókúra alatt, havonta egyszer víznapot kell tartani, mely mindig a gyümölcsnap után következik és folytatódik a protein nappal.
- Kávé, tea korlátlanul fogyasztható minden mennyiségben cukor nélkül.
- Ha néha szörpöt iszik, ügyeljen arra, hogy szénsavas legyen (kevesebb cukrot tartalmaz)
- Ajánlatos a diéta közepénél (45.nap) a vérnyomást és a vérképet ellenőrizni, habár aki ezzel a módszerrel diétázik egészségügyi probléma nélkül, leadhat 20-25 kg-ot.
- a fogyókúra idején ajánlatos fizikailag aktívnak lenni.
A 90 napos leggyakoribb kérdései
- Fel lehet-e cserélni a napokat?
- Nem. A sorrend tulajdonképpen mindegy, de nem felcserélhetők a napok.
- Mit lehet mégis tenni, ha a kávét csak tejjel, növényi tejszínnel,
szójatejjel... tudom meginni?
- Ebben az esetben a következő a teendő. Igyál kávét tejjel. Reggel. Utána viszont 1-2 óráig ne egyél, hogy a gyomorból kiürülhessen a tejeskávé, és csak később edd a gyümölcsöket. Így a szétválasztás is megmarad, és a tejeskávé is. :-)
- Mi tartozik a keményítők közé?
- Minden zöldség. Tök, krumpli, bab, lencse, paradicsom, cukkini, hagyma, karfiol, de még a rizs is ide tartozik.
- Mivel lehet enni a tésztát szénhidrát-napon?
- A paradicsomszószon, fokhagymán és pestón kívül lehet még pirított zöldséggel is enni a tésztát. Mivel a keményítő és a szénhidrát rokonok. A keményítő lassan bomló cukor, a szénhidrát pedig gyorsan bomló cukor. Amit nem szabad: halas, sajtos, tejszínes vagy húsos szósszal enni a tésztát.
- Mi micsoda?
- A legegyszerűbb, ha azt mondjuk, hogy az állati eredetűek fehérjék (hús, hal, tojás, tejtermék), a növények keményítők (bármilyen zöldség, rizs, lencse, bab, krumpli), a szénhidrát pedig minden finomított gabonaféle és cukor (liszt, lisztes ételek, sütemények, cukrok). Így pl. zöldségleves, rizses lecsó, főzelékek, rizottók fogyaszthatók a keményítő-napon.
- Kész vagy félkész ételek besorolhatók a diétába?
- Chilis babkonzerv, lecsókonzerv, mélyhűtött vegyeszöldség például tökéletesen megfelel keményítőnapra.
- Be lehet-e rántani a főzeléket?
- Jobb rántás nélkül készíteni... esetleg pürésített főtt krumplival vagy rizzsel lehet sűríteni... vagy akár étkezési keményítővel.
- A diéta a fehérje-napon húst, tojást, sajtot említ. Lehet-e
kefirt, tejet, joghurtot enni?
- Természetesen ezek is fehérjék. Bátran lehet ezeket is fogyasztani. De lehet enni felvágottat is, virslit, kolbászt, halat is.
- Mi micsoda, avagy melyik nap mit lehet enni...
- Fehérje (protein): minden, ami állati eredetű, de nem zsír, vagyis: hús, hal, máj, tojás, tejtermékek, valamint ide tartozik a gomba és a szójatermékek is, valamint az avokádó
- Keményítő: minden zöldség, ide tartoznak a hüvelyesek is (lencse, bab, borsó...)
- Szénhidrát: finomított gabonafélék és cukor, vagyis tészta, sütemény
- Saláta, ami miden nap fogyasztható (kivéve a gyümölcsnapot): bármilyen nyers zöldség, savanyúkáposzta, savanyúság (kivéve a cékla, mert őtt megfőzzük előtte)
- Mennyi „1 szelet” csokoládé?
- 1 szelet egy sornak felel meg, vagyis 3-4 kockának.
- Gyümölcs-napon aszalt gyümölcs fogyasztható-e?
- Igen. Mi az olajos magvakat (dió, mandula, pisztácia) is ide soroljuk. Vagyis gyümölcsnapon lehet enni egy kis pisztáciát, sós mogyorót. Nem tonnaszámra, de azért egy kis sós íz feldobja a sok édeset, valamint a gyomorsavat is megköti.
- Mekkora pl. egy adag pizza?
- Egy adag pizza egy normál méretű pizza fele, vagy 2 nagyobb szelet.
- Mit kell tenni, ha megáll a fogyás?
- Teljesen normális, ha megáll a fogyás. Az első kilók viszonylag hamar eltűnnek. Közben a szervezet egy kicsit megszokja a módosult táplálkozást is. Mozgással és türelemmel azonban beindul a további fogyás. Ebben az esetben már a "mélyebb" tartalékokhoz nyúl a szervezet.
- Milyen saláta ehető fehérje-napon?
- Bármilyen nyers zöldségből készült saláta, joghurtos öntettel például. Tzatziki, paradicsomsaláta, fejessaláta, vagy akár vegyes saláta is lehet!
- Lehet-e délután is gyümölcsöt enni?
- Igazság szerint nem. A diéta lényege, hogy a gyomorban egyféle táplálék legyen egyszerre. Ha az ebéd és a vacsora között valaki megéhezne, 4 órával az ebéd után, és 1 órával a vacsora előtt esetleg ehet egy gyümölcsöt.
- Fehérje-napon milyen levest kell inni ebéd után? Kizárólag
húsleves lehet?
- Igen, húslevest vagy erőlevest. Bár a vegetáriánusok zöldségerőlevest isznak. Olyan is van, aki nem iszik levest, a diéta úgy is működik.
- Mennyi tészta illetve zöldség ehető a szénhidrát- illetve
keményítő-napon?
- Egy normál adag, vagyis egy tányérnyi.
- A salátákat mindig olaj nélkül kell készíteni?
- Elvileg igen, de egy evőkanál olívaolaj azért belefér bármelyik napon.
- Lehet-e havi egynél több víznapot tartani?
- Lehet. Van, aki heti egy böjtnapot tart. Pihenteti a gyomrot, tisztítja a szervezetet. De érdemes előtte mindig gyümölcsnapot tartani, és utána óvatosan elkezdeni enni.
- Víznapon lehet-e teát inni édesítőszerrel?
- Teát természetesen lehet inni. Akár édesítőszerrel, akár citromlével vagy narancskarikákkal, gyömbérrel ízesítve.
- Alkohol fogyasztható a 90-napos alatt?
- Semmilyen diétában nem tanácsos alkoholt inni, mivel elég magas a kalóriatartalma. Egy pohár bor azért még nem akkora kicsapongás, hogy néha-néha ne engedhetnénk meg magunknak. Ha már nagyon vágyunk rá, érdemes szénhidrát-napon inni egy pohárkával, hisz az alkohol szénhidrát.
- A hús panírral fogyasztható?
- Rossz hír: nem fogyasztható. Ha egyszer mégis előfordul, azért nem tragédia, de válasszuk inkább a grillezett húst.
- Kötelező a vacsora? Nekem nem esik jól ugyanazt enni
este, mint ebédre, ezért inkább nem eszem. Igazából csak kétszer eszem,
reggelit és ebédet! Remélem nem ártok vele.
- Nem kötelező a vacsora. De nem kell feltétlenül ugyanazt enni vacsorára. Csak a fajtája legyen ugyanolyan, elsősorban a fehérje-napon. Ez azt jelenti, hogy ha ebédre húst eszünk, akkor este is húst előnyös enni.
- A kávét mivel lehet inni tejen kívül? Nem lehet valamivel
potólni a tejet?
- Fehérje-napon lehet tejjel. Más napokon üresen. :-( Bár... A diéta lényege, hogy a gyomorban egyszerre csak egyféle tápanyag kerül. Azért a reggeli kávé csak akkor fogyasztható tejjel, ha a reggeli gyümölcsöt legalább 2 óra elteltével esszük csak. Ez elfogadható kompromisszum lehet...
- Mit jelent a saláta?
- Minden saláta, ami nyers zöldségekből összeállítható. Zöldsaláta, paradicsom, uborka, hagyma, paprika... cékla, zeller, répa... Ez fehérjenapon és keményítőnapon is fogyasztható.
- Minek számít a gomba? Melyik napon ehető?
- Bár a gomba zöldségesnél kapható, nem zöldség, hanem fehérje. Így fehérjenapon fogyasztható.
- Lehet-e banánt enni?
- Lehet, hogy meglepő, de a banán is gyümölcs. :-) Fogyasztható reggelire és gyümölcsnapon is.
- Lehet-e savanyúságot, savanyú káposztát enni saláta helyett?
- Igen. Bármelyik napon - kivéve gyümölcsnapon.
- Igen. Bármelyik napon - kivéve gyümölcsnapon.
|
Az éhségérzet viszonylag szorosan összefügg azzal, hogy az elfogyasztott étel milyen mértékben emeli meg a vércukorszintünket. Ennek jelzésére megalkották a glikémiás index (GI) fogalmát. Az index az ételeket a glükózhoz (szőlőcukorhoz) viszonyítva rangsorolja, ami 100 pontot ér.
Ha csökkentjük az étkezések átlagos GI-értékét, akkor hosszabb ideig érezzük jóllakottnak magunkat. Ennek fényében kerülendő a ''fehér étel'': pl. a fehér kenyér (73), a zsemle (72), a fánk (76), az édesített gabonapehely (85), a kukoricacsipsz (72), a sósperec (81 ), illetve gyakorlatilag bármi, ami finomlisztből készült. Kerülendők a magas cukortartalmú termékek (pl. a kóla GI-je 65.) Problémásak még a gyorsrizs (72), a hasábburgonya (75) és a héjában sült krumpli (85). Jobb az újburgonya (57). A ''fehér szabály'' alóli kivételek a tejtermékek (GI-jük 40 vagy kevesebb) és a legtöbb főtt tésztaféle (40-50). Érdemes minél több rostot fogyasztani. Például teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret (53), hosszú szemű vagy barna rizst (55), zöldségféléket (többségük GI-értéke alacsony), gyümölcsöt. A cukor értelemszerűen kerülendő, de azért érdemes tudni, hogy a tejcsokoládé GI-értéke csak 34. Mindazonáltal, mivel az elfogyasztott ételek átlagos GI-értéke számít, egy-két szem héjában sült burgonya nem árt, ha salátával és egy szelet hússal esszük.
|
Étvágycsökkento rostkoncentrátumok Hazánkban az utóbbi években mindinkább elterjedtek különbözo étvágycsökkento rostkoncentrátumok. Ezek alapanyaga általában valamilyen növényi eredetu élelmi rost, melyhez vitaminokat, ásványi anyagokat adnak és vízzel vagy tejjel különbözo - pl. eper-, málna-, csokoládé - ízu itallá keverhetok. Ízük kellemesebb, mint a búza vagy zabkorpáé. A rostok elegendo folyadékfogyasztás esetén megszívják magukat vízzel, így telítettséget eredményeznek, a vitamin és ásványi anyag tartalom pedig a fogyókúrában fenyegeto hiányállapotok megelozésére szolgál. Ugyanakkor tudni kell, hogy diéta nélkül, önmagukban nem fogyasztanak, csak az étvágyat csökkentik. Korházakban elsosorban a „7 és 17" nevu, vízben oldható rostkoncentrátum-mal szereztek kedvezo tapasztalatokat. Étvágycsökkento hatásúak lehetnek a müzlik, gabonapelyhek, a corn flakes. A müzlik összetételére figyelni kell, mert nem mindegyik használható fogyókúrában, miután egy részüknek magas a szénhidrát, (cukor) és a kalóriatartalma. |
|
A manapság alkalmazott gyógyszerek az elfogyasztott zsiradék felszívódását gátolják. Mivel a zsiradékok a legnagyobb energiahordozók és a legjobb energiahasznosulásúak, ezért ezek tápcsatornából való felszívódásának gátlása igen kedvezoen alkalmazható a fogyókúra során. A mellékhatásként idonként észlelt hasmenés hatékonyan segítheti a kezelést, hiszen visszajelzést ad a fogyasztójának arra, hogy nem tartotta a javasolt diétát. Amennyiben az eloírt, kelloen zsírszegény diéta mellett alkalmazzák, a gyógyszer jól tolerálható. Csökkenti az étvágyat és az anyagcserét is fokozza. Az ezen készítményekkel elérheto többlet súlycsökkenés általában 5-10% közötti. Drága gyógyszernek számítanak, de élete legfontosabb beruházása lehet ez, az egészségébe történo befektetés. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze orvosát. A nem orvosi „csodakészítmények" és „csodamódszerek" hatásossága nem tekintheto kelloen bizonyítottnak tudományos szempontból. Általában elmondható, hogy az esetek nagyrészében lényegesen kevésbé hatékonyak, mint azt a reklámok sugallják.
A részleteket orvosával beszélje
meg.
Étvágycsökkentő szerek:
|
Felmérések bizonyították, hogy 8-12 fos csoportokban szakképzett vezeto mellett lényegesen jobban lehet fogyni, mint egyénileg. A csoportban egészséges versengés is kialakul, a hetenkénti összejövetelekre mindenkinek „hozni kell" a súlyát. Ha a többség sikeres, akkor azok bíztató eredménye másokat is átsegít a nehézségeken. A hetenkénti foglalkozásokat lehetoség szerint fél évig kell tartani. Eredményesebbek azok a csoportok, amelyek zártak, vagyis ugyanazok mennek végig, a nyitott csoportba belépok ugyanis zavarhatják az együtt haladást. A csoport vezetoje fontos személy, dietetikai, pszihológiai ismeretekkel kell rendelkeznie, segítségével jobban lehet fogyni, mintha a fogyókúra csoportosan ugyan, de szakképzett vezeto nélkül folyik. |

